Magam vagyok

S ki bennem az, aki ír? Aki rímel? Nem tudom, mert olyankor nem játszom szerepet, nem akarok megfelelni. Talán pusztán ez a néhány tiszta pillanat vagyok. Lélegzek, és írok. Ilyenkor, amikor, valóban magam vagyok.

“A világ mindig gyönyörű,
nem azért, mintha valóban az volna,
hanem azért, mert én úgy látom.”
Írja Bohumil Hrabal cseh író.

Ezen idézet megértése számomra több évtizedes lelki munka volt. Nagyon fájdalmas, és nagyon örömteli tapasztalása ez az életemnek. Olykor el is fáradtam, olykor meg is szakadtam. Hol a nevetéstől, hol a zokogástól. Tán meg is haltam. És születtem. Ébredtem. Álmodtam. Rémálomban, és hajnalhasadásban fürödtem és fuldokoltam. Fenn. És lenn. Voltam tavasz. Voltam nyár. Ősszel születtem, és minden télen meghaltam. Harminchétszer. Harminchétszer biztosan térdepeltem már Isten oltárán, és remegtem egy fohászt. Remegtem mint nyárfalevél a fájdalomtól, és a szerelemtől is volt már így, izgatott boldog nőként.

Fotó forrás: Anja Matko

De, ki a nő? Ki lehet itt benn ez a koravén fűszeres nőszemély, aki leigázza és felemeli, aki temeti és élteti az életemet? Ki bennem az, aki nagyon igazi, és néha mégis hamis?! És hamisíthatatlanul egyenes, és görbe, egész, és fél, erős, gyenge, finom és nyers. Egy kibogozhatatlan csomó vagyok. Igazán igazi. Sokak bánatára kőkemény igazságérzettel megáldva. És megáldott még engem az Isten, Anyám, Böjte Atya, Olga, Bella, és talán egyszer a nagyanyám is. Mama erős, vas, rideg asszony volt. Én ezüst. És szeretem, ahogy ezüstben játszik ősszel ablakomon minden táncos lábú fürge esőcsepp. Ha esik. És amikor havazik télen. Gyönyörű. Én úgy látom ez a világ gyönyörű…

Na nem azért, mintha valóban az volna!

~ Csete Nia