Egy koponyában élni az ellenséggel

Az ítélkezés egy olyan eltorzult gondolkodási struktúra, ami eredendően egy szükséges elmefunkcióból származik. Az alapmechanizmus – hogy gondolkodni tudjunk a dolgokról – szükséges ahhoz, hogy boldogulni tudjunk az életünkben.

A logikusan megértett élet segíti a napi rutinjainkat, és az energia-befektetés nélkül kezelhető élethelyzeteket támogatja. Ezért az alapmechanizmus maga a gondolkodás, és a tapasztalataink alapján hozott vélemény. Amikor ez az alapműködés, a nyitott gondolkodás, a bizalommal teli szemlélődés és a megismerési vágy torzul, zárttá válnak a meggyőződéseink. 

Amikor élményeket, és tapasztalatokat szerzünk bármiről akkor egy tanulási folyamat részeivé válunk. A megismerés, a nyitottság, és a rugalmasság kitágítja számunkra a világot, a lehetőségeket, és szabaddá tesz minket.

Amikor a múlt alapján alkotunk véleményt, mentális kontroll alá vonjuk az élményeinket, és elvárásokat támasztunk a kimeneteleket illetően, akkor bezárul ez a tanulási folyamat. A létrejönni akaró élmény többé már nem szabadon lélegzik, hanem fuldoklik egy mesterséges börtönben. A helyzet, vagy ember vagy esemény megismerése helyett az elme rugalmatlansága, kontrollja bezár minket az ítéletek és elvárások fogságába. Ezen a ponton elveszítjük a tapasztalat alapú tanulás fejlődést támogató lehetőségét.

Szabadságot hoz az élményalapú tapasztalás

A megtapasztalásban való bizalom az a gondolkodásbéli nyitottság, ami során képessé tesszük magunkat arra, hogy elfogadjuk – mindig minden változik. És, hogy ebben a változásban ha ismerjük saját magunkat, a működésünket és a reakcióinkat akkor önmagunkra számíthatunk. Mi magunk leszünk a változatlan összetevő a változásban. Valójában illúzió az, hogy bármi állandó tud lenni az életben, hiszen maga az emberi tényező – a reakciói miatt – a legfontosabb változó, és folyamatos változást generáló faktor. Mégis bennünk rejlik a stabilitás kulcsa!

Amikor megpróbáljuk egy mentális kontroll során kimerevíteni egy bizonyos dologról alkotott belső képünket (véleményünket, meglátásunkat), akkor nem tapasztalatot szerzünk az adott dologról, hanem megpróbáljuk hibernálni azt. Mert azt hisszük, hogy csak az biztonságos ami fix, amiről már tudjuk, hogy mi az. Ez az attitűd azonban csapda. Hiszen bármi megváltozhat egyetlen pillanat alatt a hozzáfűződő viszonyunk, látásmódunk, azaz gondolatunk vagy érzésünk által. Vagy bárki más gondolata, véleménye, meglátása által. Abban a pillanatban, amint megváltoztatjuk azt amit hiszünk az adott dologról (tárgyról, emberről, vagy helyzetről) máris változni fog a róla alkotott kép. És ha a belső képek változnak, változik velük az egész világ (gondolkodásunk, látásmódunk, észlelésünk). Ellenben, ha nem próbáljuk meg a dolgokat a múltbéli hitrendszereink, és korábbi tapasztalataink alapján rögzíteni azzal, hogy fixált-gondolatot gondolunk róla, akkor teljesen más élményeket szerezhetünk.

Ezek az élmények mindig a MOST tapasztalatán alapulnak azáltal,
hogy kontroll helyett az éberséget választjuk.

Ha egy beszélgetésben szabadon reagálunk, és szabadon hagyjuk a másik embert megnyilvánulni, akkor az elvárásaink szépen lassan rugalmas megengedéssé válnak. Mentális szabadságot hoznak. Amíg az ítéletek a múltban szerzett tapasztalás alapján keletkeznek, és a jelenben semmilyen nyitottságot nem mutatnak a változás csodáira. Mentális börtönbe zárnak. Megerőszakolva újra, meg újra a jelent.

Az éretlen nézőpontok csapdák

Amikor a régmúltban szerzett hitrendszereinkkel, a korábbi gondolkodási struktúráink mentén próbálunk a jelenben boldogulni az emberi kapcsolatainkban, kudarcokat élhetünk át. Hiszen a rutinok teljesítéséhez elegendőek az automata reakcióink, nem járnak túl nagy felelősséggel, és többnyire felszínes dolgokat kell velük megoldanunk. Kielégíteni a fiziológiás alapszükségleteinket (evés, ivás, alvás, szexualitás, légzés, anyagcsere), elmenni A-pontból B-pontba, ház körüli javításokat elvégezni, pénzt keresni, bevásárolni stb., ezek alapvetően nem igényelnek túl sok gondolkodást, ha begyakoroltuk, hogy kell elvégezni a műveleteket. Azonban ha az emberi kapcsolatainkban, és a saját kiteljesedésünkben vagy épp boldogságunkban szeretnénk eredményeket elérni, akkor sajnos nem fogunk tudni boldogulni önmagukban a múltbéli tapasztalatainkkal, gondolkodásunkkal. Ugyanis sem a másokkal való viszonyunk, sem az önmagunkkal kapcsolatos ismeretünk nem működik az automatapilóta üzemmódból. Maga a humán tényező az, ami folyamatosan generálja azt, hogy fenntartsuk az életben a változást. Erről szól a biológiánk, a pszichológiánk és az energiaháztartásunk is. Mi magunk vagyunk a változás.

A régi tapasztalatok kelepcék, ha valakit meg szeretnénk ismerni általuk. Bárki mást, vagy épp önmagunkat. A régi nézőpontok nem tesznek hatékonnyá minket a megismerésben, hiszen elavult módon próbálunk velük boldogulni a jelenben. Ahhoz, hogy képessé váljunk mély emberi kapcsolatokat építeni, és önmagunkkal valódi kapcsolatban lenni, megtalálni a saját személyes boldogságunkhoz vezető utat: új mentális programok szerint “kell” mernünk élni, és reagálni. 

A lehetőségeink mindig a MOST-ban léteznek

A személyiségünk gyakran megpróbálja a létjogosultságát kiprojektálni a külvilágba azzal, hogy a múlt alapján megpróbál kinyilatkoztatásokat tenni. Azaz megpróbál véleményt alkotni a dolgokról és ahhoz önigazolásokat keres. Ha megkapja ezeket, azt képzeli hogy legitim minden gondolata, hiszen jól megmondta mit gondol, és azt visszaigazolta a környezet. A baj akkor van, ha a személyiségünk az identitásunkon át azonosnak képzeli magát mindazzal amit gondol. Tehát ha önmagunkat azonosnak érzékeljük a saját gondolkodásunkkal, ingoványos úton járunk. Ugyanis ha ez a gondolkodási struktúra valamilyen ok miatt nem nyer visszaigazolást a környezetből, akkor könnyen megtörhet az énkép leheletvékony üvegburája. S mi marad alatta, ha elbizonytalanít minket a külvilág? Töredezettség, egyensúlytalanság, lelki és mentális sérülések.

“A pszichológia projekciónak, kivetítésnek nevezi ezt a jelenséget. A projekció egy elhárító mechanizmus. Ennek a tudattalan lelki működésnek a feladata, hogy fenntartsa a pszichés egyensúlyt, megvédje az ént az elfogadhatatlan, kínos vagy nem realizálható késztetésektől.”

Míg ha ismerjük magunkat, és elfogadtuk az összes belső részünket akkor meg tudunk küzdeni a valósággal.

Amikor elszánjuk magunkat arra, hogy valamilyen önismereti folyamatba kapcsolódunk be megismerni mit jelent az akik vagyunk – máris nagyon sokat tettünk magunkért. Abban a pillanatban elindul egy olyan folyamat, amikor a személyiségünk számára más megoldási módot adunk az azonosulásra. Azaz elkezdjük megszabadítani attól a tévedéstől, hogy ő maga a gondolkodó funkció lenne. Elkezdődik egy stabilabb identitás felépítése a megismerési, és transzformációs belső lelkimunka során. Így az identitásunknak nem kell megfelelő idejű tanulás után már a múltbéli hitrendszerekben, vagy mások visszaigazolásában keresnie önmagát. Nem kell görcsös kontrollt rakni a személyes kapcsolatainkra, hogy elvegyük közben önmagunk, és a másik ember szabadságát. Nem kell az elvárásainkra építeni a másokkal való, vagy épp az önmagunkkal való viszonyunkat. Megnyílhatunk a jelen tapasztalataira.

Reagálhatunk bátran a MOST-ban, anélkül, hogy a múlt alapján ítélkeznénk afölött ami történik

Magabiztosan merhetünk tévedni, hibázni, felvállalni a sérülékenységünket, és azt, hogy nem vagyunk tökéletesek. Merhetünk megnyílni és felvállalni magunkat. Az érett és megmunkált egyéniségünk egyik legfontosabb mankójává, és támpontjává válhat a folyamatosan változó világ ellenére kialakított belső-horgony. Belső stabil identitás. Ami nem függ a külső visszaigazolásoktól, és a belső zavaros önmonológoktól sem. Ez a horgony az önismereti munka mellett, a jelenben születik, mindig minden pillanatban. MOST is. Szüntelen születik azáltal, hogy nem hisszük magunkat másnak, mint akik valójában vagyunk. 

Kik vagyunk akkor, amikor nem önigazolásokat keresünk magunkra, hanem mélyebbre merészkedünk ebben a csodálatos belső térben?
Te megfejtetted már?

Az ítélkezés attól torzult gondolkodási szokás, hogy nincs köze a valósághoz. Nem más mint minősítés, rosszindulatú véleményformálás a múlt alapján, és az alapján amit magunkról gondolunk. Viszonyítás egy képzelt minőséghez, aminek a mércéjét mi magunk állítottuk fel. Megfojtva vele az összes lehetőséget, hogy a csodák kibontakoztathassák magukat az életünkben. Saját, mérgező gondolataink az észrevétlen ellenségeink. Választhatunk, hogy meddig élünk velük egy háztartásban, a saját elménk rejtekén…

Ha szeretnél egy izgalmas önművelő önismereti útra lépni, és átélni a jelen pillanatban felbukkanó lehetőségeket és csodákat, olvass tovább a Csodák tanításáról itt.

A honlapomon található képek a Stockphoto oldaláról lettek letöltve. 

  •   
  •