Mit akar a csend?

A csendben otthon vagyunk. A csendben ott vagy te, és valaki, akit elvesztettél. Mindig ott a múlt, és a seb, amibe a múlt beleégett.

Mindig ott a perc, ami nem akar tőled semmit. Csak te hordod tele a gondolatok szemetével, és hagyod, hogy a csendedet a zaj dúlja szét.

Fotó forrás: orig12.deviantart.net
Fotó forrás: Deviantart

 

Pedig a csendben hazatér a lélek. Ott vagyunk otthon, ahol a gondolat már alig hallható, ahol a szó csak üres foszlány, semmit sem érő ütem, csak egy dobszó param, param… Ebben a csendben a fájdalom is csak illúzió, amit a végtelenbe zokog az egó, hogy ne menj, ne indulj még el. De hát az úton menni kell. Vár ránk a tér, ami bennünk végtelen. S e végtelenben zuhanunk csupán, a dombok aranyán, a hegyek peremén. Az eső zuhatagán, a nap sugarán, a levél erezetén, a fű harmatán. Egy madár tollán, egy hópihén, egy varázslatban, egy szóban, egy emlékképben. Ködben a csók, zajban a csend, hamis imák, a gondolatok surranó lélektolvajok, zakatol az elme, de minek is rohannánk? Úgyis elillanunk, s ugyanabban a csendben zuhanunk tovább…

Csete Nia