Elmenekülni vagy megküzdeni? 1.rész

A stressz a vészhelyzetre adott testi és lelki válaszreakciónk, legősibb védekezési mechanizmusunk.

Napjainkban valódi életveszély szerencsére viszonylag ritkán adódik, lévén hogy kevesebb mamut és kevesebb hegyomlás fenyeget minket. Ám az emberi alapreakció az évek múlásával még így sem változott, fejlődött azonban az első reakciót követő cselekvési sor. Amióta világ a világ, az ember kétféle reakciót tud adni vészhelyzetben: elmenekül vagy szembekerül (megküzd) a fennálló veszéllyel. Aki elmenekül az nem mer szembenézni a jelen helyzettel, aki beleáll a szituációba az bizony meg fog küzdeni. A megküzdés lehet sikeres, és sikertelen. Sikeres megküzdés mögött egy adag jó minta áll, és egy másik adag már korábbi megküzdésekből nyert tapasztalat. A sikertelen megküzdés mögött többnyire tapasztalatlanság, félelmek, és hiedelmek szoktak meghúzódni. Ami azt feltételezi, hogy ezek szerint a pozitív megküzdés is tanulható, fejleszthető képesség? A válaszom a leghatározottabban IGEN! Ehhez azonban cselekedni, és gyakorolni kell, s nem megfutamodni.

Hogyan működünk?

Akkor beszélünk stresszről, amikor a fizikai vagy pszichológiai jólétüket veszélyeztető eseménnyel szembesülünk. Ezeknek nem kell eget rengető tragédiáknak és életveszélyes szituációknak lenniük, bármikor adhatunk stresszreakciót váratlan helyzetben, hirtelen fizikai támadásban, vagy lelkiben pl. konfliktusban, veszteség élményben, kontrollvesztésben. A stressz mechanizmusának első fontos faktora a stresszhelyzet kiváltó oka, amit stresszornak nevezünk. Pl. kiderül, hogy megcsalt a párom. Ekkor történik első szinten a testemben a stressz helyzetre vonatkozó valamilyen reakció pl. ideges leszek, remeg a gyomrom, a kezem, szédülni kezdek, hányingerem lesz, megfordul velem előbb testileg, majd lelkileg a világ. Ezután megindul a tudati értékelés – “húha mi is történik velem” – összerendezem a gondolatokat, beazonosítom a helyzetet, és ezzel egyidejűleg megindulnak az érzések. Csalódás, kétségbeesés, félelem, düh, fájdalom. Mindhárom szinten pillanatok leforgása alatt történik a reakció.

Stressz
Fotó forrás: Pinterest

Bizonyos (egyéni) idő elteltével megindulnak a megküzdési folyamatok

Pl.

  • tagadás (úgy teszek mintha nem történt volna semmi, nem fogadom el a tényeket),
  • izoláció (azonnal leválasztom magam a páromról érzelmileg, mondjuk úgy belefagyok a helyzetbe, hogy ne érezzem a fájdalmat),
  • elfojtás (megpróbálom magamban megoldani, azt mondom, hogy majd később foglalkozok ezzel a fájdalommal, most maradjunk együtt, gyere ölelj meg, mintha semmi sem történt volna),
  • regresszió (a sérült gyermeki részem visszaesik oda ahol már bántottak, elhagytak és felhánytorgatom a jelen csalódással együtt azt is ami rég volt, úgymond áldozati szerepben tüntetem fel magam és meg is élem közben a szegény szerencsétlent, akit mindenki csak bánt),
  • stb.

Ekkor tehát a stresszfolyamat már hat a személyiségre, és azt az elhárító mechanizmust választom ki, amelyre az adott érési periódusomban képes vagyok. Ha tapasztalt, rutinos és magabiztos a személyiség akkor a pár pillanatnyi elhárító mechanizmust felváltja a megküzdés (coping) és a stresszkezelés – az a folyamat, amelynek során a személy megpróbál szembeszállni a stresszel. Aki nem próbál meg szembenézni, az el fog menekülni, valamelyik elhárító mechanizmussal és kezdetét veszi egy nehéz, gyötrő, önpusztító lelkifolyamat.

Olvasd el  következő cikkemet is, ha szeretnéd tudni, hogyan reagálj okosan a stresszes helyzetekben, és hogy mit mond minderről a tudomány >> Elmenekülni vagy megküzdeni? 2.rész

Csete Nia