Köszönet egy igaz pedagógusnak

Hatodikban ott kuksoltam a kórházban, és sirattam az új osztályomat, akikkel még alig lehettem együtt. A szüleim válása miatt költöztünk, és iskolát kellett váltanom.

Ahonnan érkeztem, az avasi suliban, elég rosszindulatú osztálytársaim voltak, épp csak akadt egy két barátnőm köztük. Sokat bántottak, sokszor megaláztak. Amikor a belvárosban, egy másik suliban, a 6D-ben egy szeretettel teli, befogadó csapatba kerültem, el sem mertem hinni, hogy én is oda tartozhatok végre valahová, valakikhez. Mindösszesen három hónapig lubickoltam az új csapat szeretetében, amikor jött az ominózus őszi klub délután, és a recccccs. A térdem kiugrott, kifordult a térdkalácsom a helyéről. Hosszú hónapokra kórházba kerültem. Nekem akkor az, a világvége volt. Életem egyik legnehezebb, legszomorúbb időszaka. Teltek a napok, hetek, hónapok, s az egyik téli délutánon megérkezett anyu, kezében egy borítékkal, benne egy kép.
– Éva néni küldött neked valamit – mondta.
Feltéptem a borítékot, megnéztem a képet, belém mart a fájdalom, hogy én nem voltam ott a fényképezkedésen. Sírtam. Anyu viszont megsimogattam a fejem, és azt mondta:
– Fordítsd csak meg a képet. Te is ott voltál.

8D osztály

A kép hátoldalára ez volt írva:
“Nikikém, mielőbbi gyógyulást kívánunk. Visszavárunk. 6D és Éva néni.”
S ott volt az a szó, az üzenet végén, ami hirtelen a világvégéből a mindent jelentette: visszavárunk. Megfordult minden, reménységgel töltötte el a szívemet, hogy akkor mégis van egy osztályom, mégis lesz hová tartozni, vannak valakik, akik engem visszavárnak, és igen, úgy éreztem, én is ott vagyok a képen, hiszen gondoltak rám.

Majd elröpült a kis társasággal 3 csodás év, és mi a mai napig felnőttekként is összejárunk, tartjuk a kapcsolatot. Szeretnek. Szeretem őket. Szeretjük egymást. Ebből az osztályból lett az életem egyik legfontosabb példaképe Éva néni, aki nélkül ez az csapat akár szét is hullhatott volna. De, jó emberek lettünk mind, ezt biztosan valamennyien elmondhatjuk magunkról. S osztályunk élén állt a világon a legjobb ember, osztályfőnök, nő, anya, nagymama, barát, feleség. Isten éltesse Éva nénit NEKÜNK még nagyon nagyon sokáig!

Éva néni sok ilyen apró figyelmességgel kísért minket az éveken át, s biztos vagyok benne, hogy az összes többi osztályát is. Minta, és példa lett nekem az ő emberi “működése”, pályafutása, elkötelezettsége a gyerekek iránt. Amikor gyermekápolónő voltam, és egy-egy szeleburdi gyerkőc kihozott a sodromból, arra gondoltam, hogy ő most hogy viselkedne, mit mondana. Szerintem nem volt ugyanis olyan döntése, ami mögött ne a szeretet állt volna. Persze bizonyára neki is voltak nehéz napjai, esetei, és olykor talán ő is dühösen vagy csalódottan ment haza, de az iskolában érett, fegyelmezett, türelmes, és elfogadó felnőtt volt. Igazi pedagógus. Aki sosem terhelte ránk az ő nehézségeit. Nem zavarta a mi gyermeki játékunkat, tanulásunkat hangulatingadozásokkal, dühkitörésekkel, büntetésekkel. Stabil volt, lehetett hozzá igazodni, ez rendkívül sokat adott nekünk gyerekeknek. Nyugodt, kiegyensúlyozott volt, s ezzel a hozzáállással azt tanította nekünk, hogy lehetünk azok, aki vagyunk. Merhetünk bárkik lenni, s a bárkivé válás során felmerülő esetleges nehézséget majd együtt megbeszéljük. Így viszonylag jó osztálynak minősültünk, nem csináltunk bődületes butaságokat. Az apró, normális kamaszkori kitöréseken, lázadásokon kívül én úgy gondolom neki sem volt túl sok gondja velünk. De mindennek a sok jónak ő volt a forrása.

Éva néninek

Bárcsak így éreznék, látnák a pedagógusok önmagukat ebben a csodálatos hivatásban. De sajnos egyre több tanárnőtől, oktatótól hallok panaszt, elkeseredettséget. Bárcsak végre rájönnének milyen meghatározó az ő személyiségük egy gyermek életében. S ez erőt, motivációt adhatna nekik. Ők sokunknak az első kép, az első minta (a családon túl) akiket követendő példaként a fejünkben tartunk, és a szívünkben őrzünk egy életen át. A pedagógusok, nevelők, óvónők, gyermekápolónők mind minták arra, hogy milyenek a felnőttek, s az ő viselkedésük, energiájuk hatására mi gyerekek, milyenek akarunk majd lenni. Ez nagy emberi és társadalmi felelősségvállalás is nekik. Kívánok sok sok boldog, elhivatott, önmagával harmóniában élő, ilyen felelősségteljes pedagógust Magyarországnak!

S úgy érzem sok boldogan felnövő ember nevében mondhatok köszönetet minden pedagógusnak és Trakálné Láng Éva néninek elkötelezett, elhivatott munkásságáért: a hajdani 6D és Csete “Niki”

Csete Nia