Az elengedés szentsége

Régen, a nagyszüleink, dédszüleink elrendelt időben és megszentelt térben éltek. Ugye te is emlékszel rá, hogy a régiek milyen bölcsek voltak? 

Az elrendelt idő azt jelentette, hogy az életükben mindennek ritmusa volt. Volt a dolgoknak eleje és köszöntése, ideje az átélésre, és a lezárásnak megadott tisztelete. A megszentelt tér azt jelentette, hogy a felesleges dolgoktól és energiáktól való megválás által rendezett világot tapasztalhattak meg maguk körül. Megadták a módját mindannak amiben éltek.  A külső világukban megtapasztalt, általuk és a szent szellemek által közösen “teremtett” rend a benső harmóniát, belső rendezettséget segítette. Erre is használták az egymást követő szertartásokat, ami által szentté, megszenteltté tették azt, amit fontosnak tartottak.

Átmentettem egy szertartást a múltból

Tegnap az egyik fiatal kliensemmel az első szerelmének az elengedéséről beszélgettünk. A heteken átívelő belső gyászmunka, amiben kísérhetem őt, ezúttal a megnyugvás szakaszába került.

Talán minden jól volt úgy, ahogyan volt… – megdolgozódtak a tanulságok, megbánódtak bizonyos döntések, feloldozásra került a lélek, szabad most már tényleg elengedni. De a belső engedély gyakran csak egy szent térben, és annak elrendelt idejében történhet meg, ezt olykor mi magunk is érezhetjük, amikor fontos emberektől búcsúzunk az életünkben.

Múlt

Az alkalmat úgy zártuk, hogy arra kértem a kezébe adott fogpiszkálót helyezze a tenyerébe, és zárja össze a kezeit. A fa tisztasága, és a természetes anyagi mivoltja most épp egy vékony piszkafa formáját öntötte magára, s mi egy elengedési szertartásra használtuk fel. A fiú szép lassan, megengedő jelenléttel belefújt a hüvelykujjai közötti résen a fába. Belefújva ezzel a még hordozott gyötrelmeit, bánatot, szomorúságot, lelkiismereti terheket. Átadva ezzel a fának a múltat, és teret nyitva a lélekben az újnak.

Tapintható volt a rituális gyakorlatban az átmenet.

Az idő áthurkolása az elengedés szentségének oltárán.

Végül a gyertya lángjában hagyta hamuvá égni mindazt, aminek lejárt az ideje. Az aprócska fa miután magába itta a fiú leheletével átadott múltat, a jelen hamvába holt. Azért, hogy a gyermek férfivá avatódásának útján megtanulhassa, hogy ha élni akarunk, semmit sem birtokolhatunk. A dolgaink, és emlékeink elengedése szent pillanat. És a létrejövő gyönyörű térben ez a rítikus búcsúzás megnyitotta az utat, a jövőnek.

Elengedés

A füst fel- majd alászállt, megtisztítva a fiú lelkét az előtte álló nagy utazáshoz. Amiben a Férfi, immáron majd már Nőt keres…. 

Csete Nia ~ Inspiráló történetek

Szeretnél még többet olvasni inspiráló témában? Csatlakozz a Facebook csoportomhoz, ahol izgalmas érdekességek várnak rád. 

Nem szeretnél lemaradni a további NiArt bejegyzésekről? Iratkozz fel a Blogra és értesítést küldök neked ha újabb írásom kerül fel az oldalra. 

Iratkozz fel a Blogra!

Ebben a bejegyzésben használt képek a Pinterest oldalról származnak. 

  •   
  •