Bőségprogram 1. nap

Minden feladatot a saját időbeosztásodnak megfelelően tudsz majd elvégezni a 21 nap során, de érdemes inkább a reggeli órákra időzíteni, hogy napközben néhányszor elő tudd venni az adott napi gondolatsort.

A meditáció linkjét mindig a napi feladat alatt a bejegyzés alján találod angol és magyar nyelven. Szükséged lesz egy fülhallgatóra, hogy nyugodtan tudd hallgatni a felvételeket. Egy kis elvonulásra a gyakorlatok és meditációk idejére. Valamint egy bármilyen méretű füzetre, amibe a feladatokat írod. Érdemes kézírással végezni a feladatokat, mert a jobb agyféltekénk aktivizálásával könnyebben bemélyíthetőek a gyakorlatok. Gépírással nincs akkora hatása, de persze ha nem áll más rendelkezésre, akkor írj a telódon vagy a laptopodon.

Egy nap egy feladatot érdemes csak elvégezned, és kitartóan egymás utáni napokon végezni őket. Maxwell Maltz plasztikai sebész a Pszichokibernetika jeles képviselője szerint a legtöbb embernek 21 nap kell ahhoz, hogy egy tevékenységet szokássá alakítson. És szerinte bármilyen pozitív dologra szeretnénk programozni az elménket, legalább ennyi ideig a fókuszunk középpontjában kell azt tartani. Tehát próbálj te is a folyamatosságra törekedni, hogy jó dolgokat teremthess az életedbe a program segítségével. Ha mégis kimarad egy-egy nap és lelkes vagy, kezdd újra elölről 🙂 vagy folytasd a soron következő nappal.

Külön FB csoportot nem indítok arra, hogy együtt végezzük el a feladatot. Azért teszem inkább itt az oldalon megtalálhatóvá, hogy bármikor végezhesd, ha lemaradnál könnyen visszatérhess, és bárkivel megoszthasd a feladatok elérhetőségét. De annak érdekében, hogy motiváljuk az újonnan csatlakozókat, kérlek, mihelyt teljesítetted a napi írásos és meditációs feladatot nyomj egy lájkot mindig a bejegyzés alján. Vagy a youtube csatornámon. Ha látjuk, hogy már sokan végig mentek előttünk az úton, az is tud motivációt nyújtani.

Ezennel elindítjuk a folyamatot. Kérlek, végezd el az alábbi feladatot az elkövetkező 24 órában.

1. feladat

Az erre a célra fenntartott noteszedbe (vagy bármilyen más, akár digitális eszközön, ami jó neked) hozz létre egy 50-es listát, azokról az emberekről, akik értéket adtak az életednek. A listának kötelezően 50 nevet kell tartalmaznia, nem kevesebbet. A felsorolást derűvel, szeretettel, és a hála szándékával írd össze.

Gondolj arra, hogy milyen fontos az az érték, amivel ezek az emberek hozzájárultak az életedhez. Lehet negatív vagy pozitív, kis vagy nagy horderejű ez a hozzájárulás. Légy tisztában azzal, miért választottál minden egyes személyt, akinek felírtad a nevét. Ismerd fel és méltányold a jót minden emberben és azt, amit az életedbe hoztak. Ne aggódj, ha valamelyikük egy negatív előjelű eseménnyel hozott neked értéket, mert lehet, hogy abból általa így tudtál valamilyen pozitív dolgot megtanulni. Ne minősítsd ezeket az embereket, csak légy hálás azért, amit kaptál tőlük.

Elsőre ez a feladat a nagy szám vonatkozásában talán ijesztőnek és nehéznek tűnhet. Azonban mihelyt elkezdesz megnyílni a gyakorlatra, flow-ba kerülsz, és rájössz, hogy jóval több, mint ötven nevet is képes lennél összeírni.

A nap központi gondolata, amit ma minél többször idézz vissza az emlékezetedbe:
ma észreveszem mindazt a bőséget, ami körülöttem van.

A meditáció elérhető az eredetiben angolul ittA fordításért köszönet Nyári Annának!

Most pedig helyezkedj el kényelmesen és hallgasd meg a mai bevezető meditációt.

Hanganyag magyarul: