Elengedhetetlen most egymás felé fordulnunk!

Legfontosabb kötelékeink sérülhetnek napjainkban! Mit tehetünk? – Fülep Dániel római katolikus teológussal beszélgettem erről. 2.rész

Az elmúlt évek viszontagságai során látom magam körül a romba dőlt emberi kapcsolatokat, és a szociális hálónk sérülésének veszélyét. A nem etikus járványkrízis kezelésnek kiemelkedően aggasztó szövődménye lehet a testünk és a lelkünk olyan típusú ártalma, amire talán nem gondolnak a döntéshozók körültekintően. Egészség- és személyiségfejlesztő tanácsadóként kötelességemnek érzem kiállni a szakmai felismeréseim mellett!

Meggyőződésem, hogy azok a döntéshozók, akik a humánus megközelítés helyett kizárólag racionális, és számadatok mentén történő intézkedéseket hoznak, nincsenek tisztában a saját szakmai kompetenciájuk határaival. Átlépik azokat a kereteket, amik fenntartására megszavaztuk és megválasztottuk őket. Nem tartom etikus gondolkodásnak és döntéshozatalnak azt, amilyen módon történik a rendelkezések kiosztása a társadalomra nézve. Félretéve a szabad választás jogát, a pszichológiai szükségleteinket, és a spirituális életünkkel együtt járó kemikáliáktól, gyógyszerektől mentes testi – lelki tisztaságot is érintő igényeinket.

Ugyanakkor mégis hiszek abban, hogy a legtöbb ember, és rendszer fejleszthető! A praxisom során mindig azzal a kiolthatatlan reménnyel dolgoztam, hogy az ember a lelke mélyén eredendően jó. Bármi, ami differenciálokat okoz a személyiségben, megfelelő intervenciós eszközökkel, előbb-utóbb korrigálható. Hiszen a természet az egyensúlyra törekszik. Törhetetlen a hitem abban, hogy képesek vagyunk a változásra, s hogy a globális öntudat ébredése sokkal tágabb értelemben hat, mint hinnénk. Épp ezért, más szakértők támogatása mellett szeretnék olyan valós idejű, és valós mélységű társadalmi kommunikációt indítványozni a Blogomon, majd a döntéshozók felé is, ahol az orvosi protokollokat kiegészítve, figyelembe veszik az egyéb szakterületek képviselőinek humánus javaslatait a járványkezelésben!  

Ennek a bejegyzésnek az első felében (Kapcsolataink védelme jelentős társadalmi üggyé vált!) Fülep Dániel római katolikus teológussal beszélgettem a katolikus meggyőződés alapértékeiről a házassággal, családdal kapcsolatos kérdésekben. Most pedig szeretnék arra menni tovább, hogy a nem humánus rendelkezések ellenére is, hogyan tudjuk megőrizni a hitünket, szemléletünket ebben az időszakban.

Kérdező: Csete Nikoletta szupervizor
Válaszadó: Fülep Dániel r.k. teológus

A beszélgetés első felét azzal zártuk, hogy kiemelten nehéz napjainkban megőrizni a szülőknek azt az értékrendet, világképet, istenképet amit szeretnének átadni a gyermekeiknek. Hiszen egyre erősödik a külvilágban az az ártalmas zaj, ami próbálja elnyomni a gyökereink, őseredetünk, szakrális tudásunk megőrzésének jogait. Hiszem, hogy a próbatételeken átkelünk, s ahhoz, hogy ezt minél többen meg tudjuk tenni olyan lámpások kellenek, amikben tisztán ég a fény. Alapvető emberi hatásköreink ilyenek, melyekhez visszafordulhatunk! Milyen alapvető keresztényi jogai vannak a családoknak?

A keresztény család a mennyei Atya teremtő akaratából van, benne a férfi és a nő házasságát Krisztus szentségi rangra emelte és megszentelte, hogy általa haladjon tovább az emberi történelem, gyarapodjék az Egyház és a szentek dicsőséges serege.

A keresztény családnak tehát Isten adta joga van létezni, mégpedig a Teremtő és Megváltó Isten akaratának rendelése szerint, továbbá joga és kötelessége teljesíteni a földi küldetését, vagyis úgy működni, ahogyan annak kell az Úr parancsolatai szerint.

A keresztény családoknak joguk van arra, hogy az uralkodók, a kormányok és az államok biztosítsák a lehetőséget az Isten törvényei szerinti életre, és ehhez lehetőség szerint segítséget és védelmet kapjanak.

Amit mond, ma különösen is aktuális, amikor a családi életet is érintő hatalmi kényszer problémává válik.

Az állam felelős a polgárok jólétéért. Ezért törvényes, hogy családokat is érintő intézkedéseket hoz. De az állam semmit sem tehet önkényeskedő módon, és a kényszerítő eszközeivel nem élhet vissza. Törvényesen, megfelelő objektív indok nélkül nem léphet a házastársak helyébe, akik gyermekeik nemzésének és nevelésének elsődleges felelősei. Az államnak nincs hatalma arra, hogy az erkölcsi törvénnyel ellenkező célból és eszközökkel avatkozzon be.

S itt merül fel a kérdés, hogy ki szabja meg az állam mozgásterét, lehetőségeit, ki ellenőrzi a cselekvésének az isteni törvényhez való viszonyát, ki kéri számon hogyan szankcionál?!

Úgy tűnik, itt van valahol a lényeg…

Meggyőződésem, hogy a világ mai válsága messzemenően összefügg azzal, hogy a hatalmak fékevesztetté és kontrollálhatatlanná váltak. Az isteni törvény módszeres kiiktatása a társadalmi életből, ami a protestantizmussal, a francia forradalommal, a ‘48-as felforgató mozgalmakkal és a szabadkőműves eszmék politikai térnyerésével vált napjainkra mindent átitató szekuláris elvvé, a világban zajló jelenlegi folyamatok egyik döntő kiváltó oka. Itt az államberendezkedés egészére vonatkozó kérdések merülnek fel, de ezt most nem kezdem el sorjázni, mert messzire vezetne a beszélgetésünk témájáról.

Egyik másik beszélgetésben azért térjünk vissza rá, hiszen az életkihívásainkat jelenleg épp ez a témakör érinti és sérti leginkább. A beszélgetés alapfonalán belül a következő kérdésem, hogy milyen alapvető jogai vannak egy nőnek a katolikus házasságban? Milyen alapértékek mentén tud egy nő döntéseket hozni a gyermekével kapcsolatban?

A szentségi házasságban a nőnek, éppen úgy, mint a férfinak, joga és kötelessége az Isten és az Egyház színe előtt egymásnak tett házassági ígéretek megtartása. A házastársaknak, tehát egyaránt joga és kötelessége arra törekedni, hogy a gyermekekkel kapcsolatos kérdésekben mindig Isten akaratát keressék, abban egymást segítsék és megerősítsék.

A jó házasságban a legtisztább lelkiismerettel, s a legjobb tudással keresik és követik Isten akaratát, amelyet egyénileg és közösségileg is keresnek az Egyház hitében és tanításában, valamint az imádságban. Nagyon fontos, hogy a hangsúly itt is mindig Isten akaratán van, mert csak az szolgálja a gyermekek javát. A házastársak egyetértésének és békéjének is Isten akaratában szükséges megvalósulnia. Az egyetértés nem öncélú, hanem a közösség tagjainak kölcsönös támogatását és együttes cselekvését szolgálja. Vitás esetben a házastársak joga, hogy észrevételeiket, gondolataikat egymással megosszák és a másiktól belátással elfogadják. Az “alapérték” tehát mindig az isteni törvény és az annak való engedelmesség.

Ha kormányzati intézkedésekről van szó, mit engedhet meg egy szülő, és minek kell ellenállni? Különösen aktuális ez, ha az egészségre vonatkozó változásokat tekintjük…

Az állam például előírja, hogy legyen mindennapi testmozgás az iskolában. Mozogni, sportolni jó, a gyermekek egészséges fejlődéséhez különösen fontos, hogy a mozgási igényük megfelelő kielégítést nyerjen. Ebbe bele lehet egyezni, legfeljebb egyes részletekben lehet a szülőknek teendője, hogy a megvalósítás a lehető legjobb legyen.

De ha például az állam előírja azt, hogy a gyermeket orvosi kísérletnek kell alávetni, vagy a számára egyértelműen káros magatartásokat várnak el tőle az oktatási intézményben, akkor a szülőknek kötelességük közbelépni, és ha kell, az egész világgal szembeszállni. Nagyon fontos, hogy a kontrollt sose veszítsük el: hogy mit kíván az isteni törvény, azt az Egyház hite és tanítása, valamint a józan gondolkodásunk segít felismerni, ezekhez mindig ragaszkodni érdemes. Szükséges a személyes imaélet, a lelkivezető és az igaz jóbarát. Az intuíció, ha olykor helyes is, a részleteket illetően gyakran pontatlan. A gondolataink megosztása, megbeszélése alkalmas személlyel a döntéseink ellenőrzésének egyszerű módja, amit mindig végezzünk el.

Miért bízta Isten a nőkre a gyerekekkel kapcsolatos legfontosabb döntéseket?

Mert az emberi élet fogantatástól a születésig, sőt a gyermekkor folyamán közvetlenül az édesanyához kötődik. A fogantatás pillanatában, amikor Isten a szellemi lelket közvetlen aktusban megteremti és egyesíti a testet jelentő zigótával, a házastársak közül értelemszerűen a feleség az, aki bensőséges viszonyba kerül az új emberi élettel. A Teremtő Isten akaratából megfogant ember az élete első 40 hetét embrióként és magzatként az Édesanyja szíve alatt tölti. Aztán szintén Ő lesz az, aki a legjobban megérti Őt, és legjobban ragaszkodik hozzá, ami különösen az élet első szakaszában meghatározó jelentőségű. Az Édesanya szerepének a sajátosságait tehát a gyermekekkel való bensőséges kapcsolata határozza meg. Ugyanakkor a házasságban a gyermek életével kapcsolatos döntő kérdéseket a felek együtt kell, hogy meghozzák.

Hogyan tudja támogatni egy férj a feleségét az Istentől kapott sajátságos küldetésében?

A férj feladata a házasságban, hogy a feleségét szeresse és támogassa. A hitves édesanyai küldetésének és szerepének a teljesítésében a férfi a hitvesi és apai szeretetével, a család biztonságának a megteremtésével és fenntartásával, valamint a világi papi szerepének a hathatós betöltésével tudja leginkább támogatni. A férj a család világi papja: feleségét és gyermekeit a rendíthetetlen hitével és igaz imádságával, életszentségre törekvésével, erényességével és mindenek előtt a lelkierejével, bátorságával és állhatatosságával szolgálja. Jó példával jár elő, és minden erejével azon van, hogy az otthont megőrizze és gazdagítsa. Egy konkrét feladatot hadd említsek meg, amit a férjnek mindenképpen meg kell tennie: imádkozzon együtt a hitvesével és a családjával minden nap rózsafüzért, bízza a Szűzanya oltalmára feleségét, és a házastársi szeretetben és hűségben férjként kövesse Szent József példáját.

Az elszigetelődés, a kapcsolatok hiányából fakadó védtelenség a járványhelyzet miatt jelentős mértékben megerősödött. Mit kezdjünk a magány érzésével és hogyan viszonyulunk hozzá?

Ha jól értem, a kérdés a magányosságra vonatkozik. A helyes viszonyulás kialakításában meghatározó szerepe van annak, hogy tudatosan választott, vagy kényszerből viselt magányról van-e szó, illetve hogy megfelelő hitélettel, vagy a nélkül kerül bele az ember. A tudatosan, mértékkel és okosan vállalt magány a lélek javára válik: munkálja és fejleszti az összeszedettséget, elmélyíti az imádságot, segít elkerülni a fölösleges, haszontalan dolgokat és társalgásokat, a tanulás, a lelki és szellemi gyarapodás nélkülözhetetlen feltétele. A termékeny magány megvalósításához a gyóntatótól vagy lelkivezetőtől, valamint a lelkiélet nagymesteritől (az aszketika és a misztika jeles tudósaitól, s a szentektől) kaphatunk segítséget.

A magány megtapasztalása továbbá tökéletesség útjának egy állomása is, amelynek ősmintája Krisztus szenvedése a keresztfán (Mt 27,46; Mk 15,34), és amiben a hívő lélek az útja során részesül. Ezt a próbatételt kiálló lélek erősségre és állhatatosságra tehet szert.

Fontos, hogy a magánynak ez a két formája nem azonos a kapcsolatok puszta hiányával vagy a kapcsolatteremtési és ápolási képesség deficitjével. Ellenkezőleg, az Istenért vállalt magány megtisztítja és megerősíti az ember kapcsolatrendszerét, és növeli a szeretetet. A magány ilyetén vállalásáról másokat lebeszélni nem szabad, és mi magunk se féljünk tőle, hanem fogadjuk ajándékként, ha lehetőségünk kínálkozik a megélésére. A keresztény magányosság tökéletes megélési formája a remeteség.

Ez a családosokat talán kevésbé érinti…

A házasságban és a családban élő emberek valóban nem remeteségben élnek, de a magányossággal kapcsolatban mindenképpen említésre méltó, hogy az nem feltétlenül és minden esetben csak rossz lehet. A remeteség mint a szerzetesi életforma ősi formája, jelzi a számunkra, hogy az Isten mindenek fölött való keresése a spirituális fejlődésnek és a megszentelődésnek egy kitűnő formája. Nehézsége miatt kevesen kapnak rá meghívást, de ékes szép példa lehet nekünk magyaroknak Esztergomi Boldog Özséb, aki a Pálos Rend alapítója.

A jelenlegi, kikényszerített szeparáció miatt a magánynak sajnos lehet romboló hatása is.

Igen, a magánynak végül ott van az a formája is, ami az élő kapcsolatok hiányát jelenti, s az Isten- és emberszeretet hiányából fakad; nyomasztólag hat a lélekre, szomorúságot és kilátástalanságot, csüggedést és elszigetelődést eredményez. Ez a fajta magára maradottsága pusztítóan hat az ember lelkiéletére és a személyiségére egyaránt. Ha ennek veszélyében találjuk magunkat vagy másokat, ebből ki kell lépni, mert ilyen állapotban különösen is ki vagyunk téve a bűn lehetőségének. Ha magunk kerülünk ilyen helyzetbe, haladéktalanul kezdjünk el imádkozni és kérjünk segítséget, ha másokat találunk így, kezdjünk érte imádkozni és álljunk mellé hittel és szeretettel.

Mi tehát a házasság és a család természetes, és természetfeletti alapja, amit tűzön-vízen át védelmezni érdemes?

A család Isten rendeléséből létezik, alapja a férfi és a nő egymásnak teremtettsége és házassági szövetsége, amelyet Krisztus a szentség rangjára emel, és amely az életadás és a megszentelődés célját szolgálja. Nélkülözhetetlen tulajdonságai az egység és a felbonthatatlanság, az életre való nyitottság. Javai a gyermekek, a hűség és az isteni malaszt. A család az Egyház legkisebb alkotóeleme, rendeltetése a szentek nevelése Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára. Mindazt, amit a kinyilatkoztatásban megkaptunk, amit az Egyház hite és tanítása magában foglal a családról, minden erőnkkel védelmezni és megtartani szükséges.

A házasságra vonatkozó katolikus tanítás nagyon kompakt, minden lényeges szempontot magában foglal.

Kétségtelen, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy még csak néhány alapvető kérdést érintettünk, rengeteg részletet érdemes volna még kibontani. Mindenesetre szeretnék még valamit hozzátenni, ha megengedi. Az Úr Jézus Krisztus a szüntelen imádságra buzdít. (Lk 21,36) Az imádság az Istennel való kapcsolat, a lélek életének az alapja. A szerelem, a jegyesség, a házasság és a család is az imádság által szentelhető meg elsősorban. Az imádság annyira alapvető, mint a testnek a lélegzés. Nem vonultathatom most fel a katolikus keresztény spiritualitás egész tárházát, mindössze egy imaformát választok ki és nevezek meg, amiről már tettem említést: a szentolvasót, ismertebb nevén a rózsafüzér imádságát. Ad Iesum per Mariam – Mária által Jézushoz. Szűz Mária a mi Édesanyánk, mennyei patrónánk, a legnagyobb segítőnk Krisztus követésében, a földi élet útján. A mindennapi rózsafüzér valóban képes az egész életünket megváltoztatni és jó irányba fordítani.

Szerintem ez megérintő gondolat a beszélgetésünk végén, hiszen a praxisomban lévő olvasóim nagy része az önismereti útján végez lelkigyakorlatokat is. Jó páran meditálnak, s többségük életének része a bensőséges, személyes ima amit az üdvösségük elérésért, és a kegyelmes Istennel való kapcsolatuk elmélyítéséért tesznek meg. Köszönöm a beszélgetést.

Köszönöm a megkeresést és a megtisztelő lehetőséget!

Még több érdekes beszélgetés: Motiváló interjúk

Nem szeretnél lemaradni a Blog bejegyzésekről? Iratkozz fel a jobb oldali menüsoron (mobilon a bejegyzés alatt), és értesítést küldök neked ha újabb cikk kerül fel az oldalra. 


Fotó forrás: Pixabay