Az elménk megrögzött tévedései hamis képet festenek a vászonra. Sérült lenyomatok színei a palettánk.
Sebeinken át, csak egy hologram a kép, ami újra meg újra ismétli önmagát a legkülönfélébb álruhákba bújva. Mintáinkba szabva kereteznek és börtönöznek be a traumáink lenyomatai. Mígnem elfogyunk. Elfolyunk a vászonról, mint hamis szomorú történetek…
De mindig ott remeg az ecset végén egy vízcsepp, amibe ha bátran beleolvadunk – még változhat a torz kép! Meggyógyulhatunk!
És mindig dönthetünk!
Hogy alszunk, vagy újra meg újra ébredünk…
Szereted a furcsa írásaimat is?
Olvass több ilyet az Entrópiában.