Szüntelen kutatásban, önmagunkra vágyva szóródunk szét egymásban. Így válunk le magunkról, majd kapcsolódunk vissza.Így hasítjuk le a lelkünket egymásról, s amikor csak tudunk újra egyesülünk. Örök, minduntalan pulzáló harcban, és békés megérkezésben találkozunk. Megfürdünk önmagunk tükörképének fényében, árnyékába pedig olykor belehalunk.
Játék az út, de az álarcainkba belesül a szerepünk, beleég a jelmezünk, s az életünk. Önmagunkat keresve, ha gyenge lámpásunk pislákoló, mi is alig élünk. A fellobbanásért drága árat fizetünk. Határainkat keresve és feszegetve tapogatózunk át az életen. Tüzünk füstjével átitatódva végül mind új útra indulunk. Hologramként innen egyszer végleg elillanunk…
Ha tetszett olvasd el a többi entrópikus gondolatomat is.
Fotó: Freepik