Veszprém – vasútállomás. Már ülünk a vonaton, amikor bemondják, hogy bizonytalan műszaki hiba miatt késve indulunk. A mellettem ülő lány pattogni kezd.
Kezdetben szidja a MÁV-ot, majd a mozdonyvezetőt, végül a kalauzokat is csípőből szarozza. Telnek a percek, Béla bácsi beszáll a trógerolásba, pocskondiázza Veszprém városát, majd az egész térséget. Szállnak a levegőben a part menti kisvárosok polgármestereinek nevei és végül Viktorunk családját is míves szavakkal ékesíti. Változik a kocsiban az energia, mindenki szép lassan befeszül, amikor közli a hangosbemondó, hogy szálljunk le, a következő vonattal tudunk utazni.
A peronon zúgolódik a tömeg. Egy elegáns férfi hisztérikusan ordítozni kezd a kalauzzal, egy másik fickó a jegy árának visszatérítését követeli. Ekkor lesegítenek a vonatról két ittas idős manuszt, akik nem igazán értik mi történik.
– Van időnk venni akkor még két sört? – kérdezi a barna hajú.
– Isten azt mondta, mindenre van idő ezen a Földön, hiszen itt csak a Mennyországra várakozunk. – nevet az ősz hajú barátja.
Megmosolyogjuk őket, kicsit oldódik a stressz. Hideg szél fúj a peronon, toporgunk, kiállunk páran a napra. Egyben maradtunk azokkal, akikkel egy kocsiban ültünk. A pattogó csaj veri a blattot egy újonnan érkező kalajnak, Béla bácsi is visszaérkezik a mosdóból, s azzal a pillanattal rá is kapcsolódik a balhés csaj hangulatára megint.
Újabb hergelődések…
Két sörrel megjönnek a komák.
– Itt fogunk megrohadni … – kortyol nagyot az egyik.
– Isten azt mondta, mulassunk, mert az élet itt ezen a Földön túl rövid bármi máshoz! – nyugtázza a helyzetet a másik.
– Akkor nyomjuk bátyja! – kiállt oda egy hangfalat mutogató 18 körüli srác, és Minimal techno-t kezd full hangerőn tolni.
A fazonok táncolnak. Fogy a sör.
– Akár együtt is elénekelhetnénk valamit, mind akik itt ragadtunk. – ordít bele a tömegbe a barna.
Páran nevetünk. Páran ugratják, hogy kezdjen el valamit, amit mind ismerünk.
– Isten azt mondta, hogy mindenki lelkében van egy dal. Na! Azt daloljuk el! – Kacag boldog arckifejezéssel a Coelho hatású kisöreg, és az üres sörös dobozt összegyűri.
A zene elhalkul. Furcsa csend áll be a peronon. Senki sem beszélget. Mintha mindenki a saját dalát keresné odabenn.
Különös módon nem mondják be a vonat érkezést, ami egyszerűen csak begurul a sínre. Felszállunk. Ugyanazok ülnek körülöttem, mint egy órával korábban. Az ideges csaj lehiggadva hátradől az ülésen. Béla bácsi betakarózik a kabátjával, s becsukja a szemét. A hangosba bemondják, hogy azonnal indulunk, a kellemetlenségért elnézést kér a MÁV.
Az ősz férfi jókedvűen áll a peronon. Integet felénk. Úgy tűnik nem utazik tovább. Majd utánunk kiabál…
– Isten azt mondta, az egész élet egy kibaszott nagy utazás. Ha állomáshoz érünk ahol várni kell, ne bosszankodjunk semmin, az egész nem éri meg! Pattintsunk egy sört, és nevetve utazzunk tovább, mintha semmi sem történt volna…
Hiszen, mindenre van időnk…
Ha szeretnél még több lélekemelő történeteket olvasni tőlem, klikkelj a Spiritusz menüpontra.
Ha pedig a verseimet szereted itt olvashatsz néhányat. Köszönöm, hogy velem tartottál, remélem hoztam neked néhány kedves pillanatot az életedbe…
Fotó: Pixabay