Vajon meg fogunk tudni együtt küzdeni mindazzal, ami előtt állunk? Hová tart a világ? És mi is oda akarunk menni?
Az előző cikkben (A reziliencia által lehetünk képesek az életben boldogulni) már írtam arról, hogy miért szeretem az idegenszavas kifejezéseket. Amikor 2001-ben közel jött az én életemhez is az akkori társadalmi tragédia, sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Amerikában nyújtanak-e azokban az időkben szociális- és mentális ellátást az életben maradt áldozatoknak, s a halottak hozzátartozóinak. Eltűnődtem rajta, hogy vajon tart-e már ott, modern korunkban a mentális egészségvédelem New Yorkban, vagy egyáltalán Amerikában, hogy tudatosan támogassák a lakosságot katasztrófák idején. Olvastam is erről akkoriban egy tanulmányt, így találkoztam először a reziliencia kifejezéssel.
Járjuk körbe kicsit ezt a csodálatosan pörgő szavacskát!
A reziliencia fogalma a fejlődéspszichológia területén bontakozott ki először, amikor szélsőséges életeseményeknek kitett gyerekek viselkedését tanulmányozták. Később a kutatások kiterjedtek nagykorúakra is. A felnőttek között akiket vizsgáltak, volt egy olyan célcsoport akik traumatikus események áldozataivá váltak. A lelki és idegrendszeri reakcióikat megfigyelve megállapították, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, ha valakinek rugalmas ellenálló képessége van! Ugyanis aki képes lelkileg megküzdeni az őt ért személyes tragédiákkal, vagy természeti katasztrófákkal, globális traumákkal, az nem válik áldozatává az élete eseményeinek! A reziliencia segítene nekünk most is, egészséges társadalomnak maradni. Vajon van rá esélyünk?
Hogy alakul ez a személyes életünkben?
Aki pszichológiai értelemben nem áldozata a tapasztalatainak, az cselekvőképes marad, és képessé válik reálisan észlelni a vele történő egyéb eseményeket is. Képes marad az objektív gondolkodásra. Ha reálisan észleli az őt körbevevő világot, akkor a belső világa is egyensúlyban marad.
Aki belül békében és stabilitásban van, az nem észleli veszélyesnek és fenyegetőnek a külvilágot. Még akkor sem, ha a külvilág átmeneti szélsőséget mutat!
Aki biztonságos világot lát maga körül, az mer cselekedni, kreatívan gondolkodni, és problémák helyett megoldásokat keresni. A világunkban zajlódó jelenkori események épp emiatt annyira katasztrofálisak, mert többnyire nem az érett realitásunkba hozzuk be a ránk zúduló információkat, hanem a gyermeki, félelem által programozható üzemmódunkból reagálunk.
A reziliencia szerepe a stresszreakcióinkban, pszichológiailag nagy jelentőségű, hiszen a belső és külső világunk megtapasztalása, értelmezése és az azokra adott válaszreakcióink szorosan hatnak egymásra, és függenek egymástól.
Ha kizárólag egyetlen problémára fókuszálunk,
nem vesszük észre,
hogy mi minden zajlik még le ezzel egy időben,
az életünkben.
Miért fontos ez most?
Egy adott társadalomban az egyes emberek személyiségének megküzdési kapacitása (coping készsége), nagyban befolyásolja az egész társadalom reakcióját, szociális élethelyzetekben. Személyes felelősségünk van ezek szerint abban, hogy a tudatosságunk és lelki egészségünk milyen állapotban van.
Mégis úgy tűnik, hogy még nincs kialakult, integrált koncepciója a társadalmaknak arra, hogy hogyan küzdjenek a saját maguk mentális, lelki és fizikai egészségéért. Pedig bizonyos időszakonként a történelmünk során, rendre megtörténnek velünk a világkatasztrófák. Egy együttműködő közösségben azonban közösen is tehetünk azért, hogy megküzdjünk a valamennyiünket érintő krízishelyzetekkel. Például úgy, hogy együtt és egymástól tanulunk! Akár egymás meglátásaiból, azzal kapcsolatban amin átmegyünk.
Miért fordulunk mégis egymás ellen?
Ha egyértelműen az együttgondolkodás lenne a társadalmi kiút a problémákból, vajon miért vagyunk folyamatosan egymás ellen uszítva? Miért születnek olyan döntések, amelyek különböző táborokra osztják a népességet? Nem kell, hogy megmagyarázd ezt, mert ha te most sok mindentől félsz, akkor tudom, hogy önigazolást fogsz keresni mindarra, ami történik velünk. Ezért, csak hagyd egy kicsit hatni magadra, és érezd át amit kérdezek. Ha mi mind egy „falkába” tartozunk, szerinted miért lehet érdek egymás ellen forgatni minket? Miközben az acsarkodásra figyelünk, mi az ami épp elkerüli a figyelmünket?
Tágítsd ki egy kicsit a tudatod, észlelj és érzékelj többet, abból, ami körbevesz. Emeled fel a fejed!
Egyébként, van egy olyan pszichológiai társadalomkutatási kísérlet, amiben a lassú behatású vagy hosszú időn át elszenvedett stresszhatás időegység alatt indukált változását kutatják a tudósok. Azt figyelték meg, hogy vajon jellemzően milyen gondolkodású társadalomban mennyi idő elteltével kezdenek el küzdeni az emberek a szabadságukért, és/vagy életükért?! Azt találták, hogy a civilizált társadalmakban olyan csekély is lehet a változásra való képesség (reziliencia mértéke) nagy fokú stressznyomás hatására, hogy ökológiai rendszerek esetén be sem indul a reakció, humán rendszerek esetén pedig többnyire az érintettek észlelési küszöbe alatt marad – írja Székely Iván az egyik publikációjában.
Miközben a tudatosság és önismeret útján járó társadalmak sokkal magasabb fokú rezilienciát mutatnak. Elgondolkodtató, hogy ők a változáshoz, a halálfélelemhez és a halálhoz is teljesen másképp állnak. A nyomásra nem a félelmeik hanem állampolgári jogaik, és szabad lelkiségük alapján reagálnak. Gyorsabban, és érzékenyebben, megalkuvások nélkül alkalmazkodva.
A ‘többnyire’ szó azért lehangoló az amerikai és európai kutatásokat látva, mert az elmúlt évtizedekben zajló ilyen kutatásokban nem érte el a kritikus tömeget az a szám, akik észlelték volna a nyomást, és tettek is volna ellene. Ami azért nagyon-nagyon szomorú, mert ez utóbbi jelenséget a forró vízbe dobott béka metaforájával érzékeltették a publikációikban a tudósok. Biztos hallottál már róla te is, mi történik a vacsoráddal…
A béka főzés szerint, az emberek a számukra hátrányos változásokat (például a szabadságjogaik csorbítását), amennyiben azok igen lassan következtek be, hajlamosak voltak egészen addig figyelmen kívül hagyni, amíg a hatás felismerése már túl későn történt meg ahhoz, hogy tettekre késztető, reziliens reakciót indukálhatott volna az élményük. – írja Charles Raab és szerzőtársai egy 2015-ös kutatásukban.
A vizsgált társadalomban, mivel figyelmen kívül hagyták az elnyomást, ezért a megküzdés helyett megalkudtak az emberek, és harc nélkül alá mentek a hatalomnak. Traumatizálódtak, és sokan a későbbi terápiák alatt sem jöttek már ki a szolgalelkület mélységeiből. Önigazolásokat kerestek a megalkuvásaikra, felelősségvállalás helyett.
Peter Swire amerikai jogi és etikai professzor szerint „ha a rendelkezésre álló idő végtelen, akkor végső soron minden rendszer reziliens, ha pedig nulla, akkor nincs idő a „visszapattanásra”. Swire szerint a római birodalomtól a „sötét középkoron” át a reneszánszig tartó időszak bizonyos szempontból egy hozzávetőleg 1200 éves ciklusú reziliens folyamatnak tekinthető.” Még akkor is ha egy-egy hatalmilag kizsigerelt társadalom után, generációkkal később kezdődött csak meg az utódok lelkében a megküzdés, és másmilyen válasz adás az elnyomásra.
Transzgenerációs mintázatok megküzdésében vagyunk
Hát igen, ezt mi is tudjuk. Hiszen számtalan pszichológus ír a könyvében arról, hogy még mi magunk is hordozzuk a déd- és nagyszüleink transzgenerációs traumatizációs programjait. És máris itt van rajtunk, a soron következő közös nyomás. Ami lassanként valamennyiünk számára kirajzolódik, ha egy kicsit odébb tesszük, az egyetlen elénk rakott problémáról egy pillanatra a tekintetünket.
Vajon a mi generációnk képes lesz más választ adni a leves melegítésére? Mi kiugrunk majd korábban a lábasból? Vagy modernitásunk és tudati szabadságunk ellenére, velünk is megteszik? És mi szótlanul hagyni fogjuk?
Vajon New Yorkban kapott lelki segítségnyújtást a társadalom? Mi fogunk kapni, miután egy éve elnyomás alatt élünk?
Neked mi a válaszod?
Szerinted miben érdemes fejlődnöd, hogy a te reziliens viselkedésed is hozzájárulás legyen az országunk mentális jóllétéhez a jövőben? És milyen szokásoddal érdemes felhagyni, ami nem segíti az előremutató gondolkodást? Mit gondolsz, hogyan tudnánk az egymás ellen fordulás helyett újra összefogni? Írd meg kommentben az FB csoportunkban benned mi zajlik, hogy megláthassuk ki min gondolkodik épp, ebben a témában.
Ha szeretnél még olvasni hasonló témában tarts velem a Blogomon!
Fotó forrás: Pixabay