Rólam

0137 éves vagyok, Miskolcon születtem, Budapesten élek. Mindig érdekelt a pszichológia, és az emberek tanulása, fejlődése közben zajlódó lelki folyamatok. Pl. a motivációjuk, hogy megtudhassam egyes embereket mi késztet a tanulásra felnőtt korban, míg másokat mi nem. Ugyanígy érdekelt, hogy milyen tanulási típusok vannak, és hogyan lehet segíteni a különféle módon tanulókat.

Tudom, hogy az egyén, felnőtt korában is formálható, és önművelésre képes marad az élete során végig! Hiszem, hogy akkor mondhatja magát valaki sikeresnek a magán és szakmai életútja folyamán, ha személyiségének vonásaiban, jellemében, magatartásában, meggyőződéseiben is permanensen tud fejlődni, differenciálódni, és nemesedni. Önmagáért és másokért lelkesedni, felelősséget vállalni és tenni képes – azért, hogy aktív és hasznos tagja legyen a társadalomnak. Ehhez, többek között az önismereti munkán át vezet az út. Ezekért a gondolatokért léptem a segítő pályára. S a mai napig lelkesen kutatom a praxisomban, hogy milyen lelki és mentális okok gátolják és serkentik a hatékony önfejlesztést.

Életutam

Daganatos, leukémiás gyermekosztályon indult a munkásságom, ápolónőként 16 évvel ezelőtt. Nővérként pszichológusnak készültem, szenvedélyesen szerettem az ápoláslélektant, és a személyiségfejlődéssel kapcsolatos tantárgyakat. A munkában is jobban érdekelt a gyerekek és szüleik lelkivilága, mint a citosztatikumok összetétele, vagy az ápolási teendők. A 12 órás műszak után ott ültem az anyákkal a gyermekágyak szélén, kerestem velük a ‘miértekre és hogyanokra’ a válaszokat, az okokat, összefüggéseket, és lehetséges lelki kiutakat a betegségekből. Vigasztaltam, támogattam őket. Végig kísértem a gyerekeket utolsó útjukon, és hagytam, hogy belém kapaszkodjanak a veszteségben szenvedő szülők. Erős voltam. Nem rémisztett a kórtan, a biológia, a fiziológia, a betegségek, a lelki mélységek, sem a halál.

02Emellett, az évek során figyelemmel kísértem a kolléganőim nehézségeit. Láttam, milyen embert próbáló feladat egy-egy haldokló kis beteg mellől hazamenni a saját gyermekeikhez. Sokat tűnődtem azon, hogyan bizakodik az élettel kapcsolatban egy 20 éve onkológián dolgozó nővér, aki sok gyermek haldoklását kísérte már végig? Egyáltalán ők, ennyi itt töltött év után, ezekkel a tapasztalatokkal a lelkükben, miben hisznek? Kiben? Hogyan? Majd a figyelmem arra irányult, hogy hogyan lehetne az érzelmileg megterhelő osztályokon segíteni az ápolók, orvosok esetfeldolgozását, lelki és mentális tehermentesítését. Filozofikus gondolkodásom végigkísért, és inspirált ezekben az években. Megfogadtam magamnak, hogy visszamegyek hozzájuk majd pszichológusként, és segítek nekik feldolgozni a munkahelyi lelki terheket. Akkor hagytam ott azt osztályt, amikor először megrogyott a lábam, arcon csapott az olykor hiába való küzdelem miatti félelem, és ez összetörte a lelkem. Nem akartam kiégni.

A gyerekek világából felnőtt osztályra vitt az utam, műtősnő lettem, mielőtt elhagytam az egészségügyi pályát. Gégerák, fül műtétek, fulladások, sok-sok vér, ügyeletek, kimerültség, a felnőttek világának nagyon más ízű, és illatú tapasztalása. Kemény fizikumot követelő munkakör, egy nagyon más lelkiséget elváró terület volt, mint amit a gyerekek mellett megéltem. Abszolúte alkalmatlan voltam rá, így egy évvel később elhagytam az egészségügyet. Még inkább segítő akartam lenni, nővérek, és orvosok mellett, mert úgy éreztem, hitelesen gyógyítani csak mentálisan egészséges emberek tudnak másokat.

Szakmai vonalon az egészségügy után, különféle szakterületeken lett terepkompetenciám. Kipróbáltam magam sok mindenben, ami érdekelt, és hozzájárulás lehetett a céljaimhoz. Voltam recepciós egy szállodában, éveket dolgoztam a banki szektorban, sok évig szolgáltam non profit területen önkéntesként olyan alapítványokat, akiknek célkitűzéseivel azonosulni tudtam. Később vállalkozóvá váltam, nyitottam egy saját életmód központot, és a programjaim megalkotásával, megvalósításával foglalkoztam.

dp 02A lélektant mindeközben sem tévesztettem szem elől, de az álmomat, a pszichológiai tanulmányokat végül elengedtem, mert úgy éreztem kifutottam az időből. Tekervényes, tapasztalatokkal teli utak után, érett felnőttkorban jöttek csak az egyetemi évek, és a kései önmegvalósítás. Első diplomámat a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán, andragógusként kaptam, 2012-ben. Tudatosan választottam ezt a szakot, felnőttképzési szervező szakiránnyal, mert pedagógia és pszichológia alapokra épülő, oktatással, képzésekkel, neveléssel foglalkozó tudományterület volt.  S ebben benne van minden, ami számomra értékes és érdekes a fejlődéssel, a felnőtt emberek fejlesztésének, tanulásának támogatásával kapcsolatban.

A diplomát kö06vetően, újra a bölcsészeti tudományok felé vettem az irányt, és felvételt nyertem Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézetének szupervizor szakirányú képzésére. Ahol végre azért kezdhettem el tanulni, hogy visszamehessek az egészségügyi dolgozókhoz, és segíthessem őket a szakmai életútjuk gondozásban. 2016. júniusában másoddiplomámat ezen az egyetemen szereztem meg. Azóta is lelkesen dolgozom szupervizorként azon, hogy minél több segítő foglalkozású szakember életének része lehessen e szakmai kísérés.

Lélekutam

Az életem egyik legfontosabb sikere, hogy a közel egy évtizedes önismereti munka eredményeképpen kiléptem az áldozati szerepből, amibe a gyermekkori sérüléseim miatt kerültem. A keserű sors megfejtésével egyidejűleg, sikerült elfogadni, szeretni, megérteni a nekem jutott sebekkel teli múltat, a családot akik közé születtem, és önmagam. Így az út jelenlegi szakaszában az életem kivirágzott, a szomorúságot életörömre, a lelki fájdalmat boldogságra, és szabadságra váltottam. Hiszem, hogy a nehézségekkel teli életem magasztosabb célja az volt, hogy más nehéz sorsú emberek őszinte, és hiteles útitársa, kísérője lehessek. Így coachként, és trénerként elköteleződtem – egyensúlytalansággal, és betegségekkel küzdő – klienseim életvezetésében.

04Kiegyensúlyozott, elégedett szakemberként abban tudom segíteni az embereket, hogy az általam kínált önismereti és személyiségfejlesztő módszerekkel, magán és szakmai életük kiteljesedhessen. Ehhez az egyetemi tanulmányaim mellett további képesítéseket szereztem az úton: kommunikációs tréner, life coach, egészség coach és szervezetfejlesztő coach okleveleket. 20 éves koromtól része az életemnek az önkéntesség. Mindig ott vagyok valamelyik alapítvány életében segítőként. Fontos számomra a szolgálat, a közös jó cselekedetek, összefogás, és önzetlen támogatás ereje. Jelenleg a Feminakadémia izgalmas életét támogatom, női önismereti tréningek, programok szervezésével.

nia logóSzabadidőmben két könyvet írok, az egyik arról szól, hogy miért nem érthetjük meg életutunk, sorsunk történéseit anélkül, hogy megismernénk és elfogadnánk előbb a szüleinket. Ebben a személyiségfejlesztő könyvben átsegítem az olvasókat a kardinális szülő-gyermek kérdéskörökön, megvigasztaljuk a bennünk lakó sérült gyermeket, megengedjük neki az önfeledtséget és szívünkben őrizzük őt tovább. Mindezt azért, hogy a szüleinkről békével, és szeretettel gondolkodhassunk. Ezt egyfajta öncoaching könyvnek is szánom, olyan gyakorlati útmutatókkal, amelyek az olvasót is megtanítják az önreflexióra. A másik könyvem egy komplex “tanácsadó” munkafüzet, melyben 365 napra szóló önismereti kérdéssel segítem át klienseimet, olvasóimat az otthoni önmunkán, ha nem áll módjukban segítőhöz menni személyesen.

Hiszek az élethosszig tartó tanulás fontosságában, ezért hosszú távú szakmai célom, hogy jól felkészült szakember legyek, s elsajátítsak még több olyan módszert és technikát, amellyel hatékonyan segíthetem klienseim alkalmazkodását és problémamegoldását életterületeiken. Ha szeretnéd tudni milyen módszerekkel tudok segíteni neked: válassz a fenti menüsorokból.

Az online “találkozás” mint első benyomás fontos mások szemüvegén át is, nem csak a saját magamén. Nézd meg mit mondanak rólam a klienseim, akik részt vettek már a programjaimon. Olvasd el a véleményeiket itt.

Köszönöm, ha engem választasz segítődnek az önismereti utadon!

Csete Nikoletta
Nia