Akkor értem az útszakaszra, amikor ő kiszállt a kocsiból. Gondosan megigazgatta a ruhája minden szegletét, ideges volt.
A férje szeretettel, és megértő türelemmel nézte.
– Itt foglak várni. Minden rendben lesz… – csíptem el a biztató szavakat, amikor közelebb értem.
– Nagyon félek – mondta az őszbe forgó hajú nő, majd ráncigálni kezdte magán a nadrágot. – Nem ezt kellett volna felvennem!
– De igen. Alkalomhoz illő vagy. Ne nyúzd le magadról, menj. Ne idegeld magad ki. Menj be, és add magad! – mondta egy coach magabiztosságával a férfi.
A beszélgetést már a kerítésnek dőlve hallgattam végig. Mikor a nő mellém ért, “bevallottam a bűnömet” neki.
– Mindent hallottam. Szerintem is jó a nadrág. Elegáns, nőies. Interjúra megy?
– Igen – suttogta, és belepirult.
Majd tettetett érdeklődéssel végig olvasta a szervezet cégtábláját. Időt akart nyerni, így nem kotyogtam bele a felkészülésébe.
Amikor újra találkozott a tekintetünk, melegen rá mosolyogtam.
– Nagyon szeretném ezt az állást, de annyira ideges vagyok, mintha 16 lennék. – mondta.
– Érzem, és meg is értem. Régen én is mindig izgultam. Mit mondana most egy 16 éves lánynak, aki egy nyári munka miatt állásinterjúra megy épp, a Balatonon … mondjuk egy étterembe?
A távolba bámult. Kapcsolódott a bölcsebbik énjével.
Jól van, ez az – gondoltam magamban, és lelkesen szurkoltam neki, hogy megtalálja a stabilitását. Nem tudom miért, de nagyon szimpatikus volt.
– Húzd ki magad, szegezd a szemed az ég felé. Lélegezz, és érezd meg, hogy nem az vagy, akinek szorongva kell remegni ezért a munkáért. Az vagy, aki egy örömteli munkát keres. Ha ez az, akkor élvezned kell, hogy a tiéd. – ezt mondanám.
Picit zavarba jött újra. Majd megnyugodott a saját bölcsességétől.
– Ön nagyon éretten gondolkodik! Ezzel az énjével menjen be! Érzi ezt az ént most magában?
– Igen.
– Hogy lehetne ezt a kapcsolatot fenntartani most fél órára?
– János tud ebben segíteni! – mondta határozottan, és a kezembe nyomta a táskáját. Még a 16 évessel szaladt oda a motorháztetőn ücsörgő férfihoz. Mondott neki valamit, a férfi válaszolt.
Átölelték egymást, kicsit még sutyorogtak, majd a bölcs nővel jött vissza hozzám.
– Oké. Itt vagyok! – mosolygott, sokkal magabiztosabban, mint ahogy érkezett húsz perce.
– Ön nagyszerű!!!! Menjünk akkor be?
– Menjünk.
Besétáltunk az udvarra, majd megállt mikor a parkolóhoz értünk.
– Nem vagyok túl öreg?
– 16 évesen? Ne hülyéskedjen.
Felnevetett.
– Szorozzuk be jó párral.
– Nézzen rám. Annyi éves, amennyi. És ez egy csoda! Ön, él! Az elmúlt év után, ez most még magasztosabb áldás, valamennyiünknek. Az élete úgy ahogy van áldott. Ön egy gyönyörű szép nő, ha nem ebben a korban keresnek a pozícióra valakit, akkor emlékezzen a bölcsességre, amit mondott magának. És legyen hálás! Egyébként a blúza, tökéletesen illik a szép nadrágjához! Jól választott!
– Tényleg?
– Igen. Kiemeli, a szeme színét. Amiben azt látom, hogy Ön kortalan. Nyugi. Még a ringben van! Küzdjön!
Tovább ballagtunk. Éreztem, hogy végre valóban oldódik.
– Szakmailag tudja, amit elvárnak a pozihoz?
– Igen! Mindent.
– Jó. Akkor vegyen egy nagy levegőt mielőtt besétál, húzza ki magát, nézzen fel az égre. Aztán menjen be.
Ragyogni kezdett.
– Maga is?
– Nem. Én oktató vagyok, csak beszaladok egy irodába… Most menjen, el ne késsen.
Megálltam egy kőtáblánál, lepakoltam rá a cuccomat. Néztem, ahogy kihúzza magát, majd elslasszézik egy rakodó kocsi mellett. A munkások elismerően megnézték, besöpörte a tekinteteket. Hátranézett. Tényleg ragyogott a Fénye. Még láttam, hogy útbaigazítja egy másik kedves nő a bejáratnál, majd eltűnt a folyosón.
Remélem, hogy végig kapcsolatban maradt önmagával.
Szeretnél még olvasni inspiráló találkozásokról? Válogass a Történetek között.
Fotó: Pixabay