Az ítélkezés egy olyan eltorzult gondolkodási struktúra, ami eredendően egy szükséges elmefunkcióból származik.
Az alapmechanizmus – hogy gondolkodni tudjunk a dolgokról – szükséges ahhoz, hogy boldogulni tudjunk az életünkben. A logikusan megértett élet segíti a napi rutinjainkat, és az energia-befektetés nélkül kezelhető élethelyzeteket támogatja. Ezért az alapmechanizmus maga a gondolkodás, és a tapasztalataink alapján hozott vélemény.
Ha ez az alapműködés, a nyitott gondolkodás, a bizalommal teli szemlélődés és a megismerési vágy torzul, zárttá válnak a meggyőződéseink és ítéleteket alkotunk. Amikor élményeket, és tapasztalatokat szerzünk bármiről akkor egy tanulási folyamat részeivé válunk. A megismerés, a nyitottság, és a rugalmasság kitágítja számunkra a világot, a lehetőségeket, és ez szabaddá tesz minket.
Amikor a múlt alapján alkotunk véleményt, mentális kontroll alá vonjuk az élményeinket, és elvárásokat támasztunk a kimeneteleket illetően, akkor bezárul ez a tanulási folyamat. A létrejönni akaró élmény többé már nem szabadon lélegzik, hanem fuldoklik egy mesterséges börtönben. A helyzet, vagy ember vagy esemény megismerése helyett az elme rugalmatlansága, kontrollja bezár minket az ítéletek és elvárások fogságába. Ezen a ponton elveszítjük a tapasztalat alapú tanulás fejlődést támogató lehetőségét.
Szabadságot hoz az élményalapú tapasztalás
A megtapasztalásban való bizalom az a gondolkodásbéli nyitottság, ami során képessé tesszük magunkat arra, hogy elfogadjuk – mindig minden változik. És, hogy ebben a változásban, ha ismerjük saját magunkat, a működésünket és a reakcióinkat akkor önmagunkra számíthatunk. Mi magunk leszünk a változatlan összetevő a változásban.
Valójában illúzió az, hogy bármi állandó tud lenni az életben, hiszen maga az emberi tényező – a reakciói miatt – a legfontosabb változó, és folyamatos változást generáló faktor. Mégis bennünk rejlik a stabilitás kulcsa!
Amikor megpróbáljuk a mentális kontroll során kimerevíteni egy bizonyos dologról alkotott belső képünket (véleményünket, meglátásunkat), akkor nem tapasztalatot szerzünk az adott dologról, hanem megpróbáljuk hibernálni azt. Mert azt hisszük, hogy csak az biztonságos ami fix, amiről már tudjuk, hogy mi az. Ez az attitűd azonban csapda! Hiszen bármi megváltozhat egyetlen pillanat alatt a hozzáfűződő viszonyunk, látásmódunk, azaz gondolatunk vagy érzésünk által. Vagy bárki más gondolata, véleménye, meglátása által.
Abban a pillanatban, amint megváltoztatjuk azt amit hiszünk az adott dologról (tárgyról, emberről, vagy helyzetről) máris változni fog a róla alkotott kép. És ha a belső képek változnak, változik velük az egész világ (gondolkodásunk, látásmódunk, észlelésünk).
Így ha nem próbáljuk meg a dolgokat a múltbéli hitrendszereink, és korábbi tapasztalataink alapján rögzíteni azzal, hogy fixált-gondolatot gondolunk róla, akkor teljesen más élményeket szerezhetünk.
Ezek az élmények mindig a MOST tapasztalatán alapulnak azáltal,
hogy kontroll helyett az éberséget választjuk.
Ha egy beszélgetésben szabadon reagálunk, és szabadon hagyjuk a másik embert megnyilvánulni, akkor az elvárásaink szépen lassan rugalmas megengedéssé válnak. Mentális szabadságot hoznak. Amíg az ítéletek a múltban szerzett tapasztalás alapján keletkeznek, és a jelenben semmilyen nyitottságot nem mutatnak a változás csodáira. Mentális börtönbe zárnak. Megerőszakolva újra, meg újra a jelent.
Az éretlen nézőpontok csapdák
Amikor a régmúltban szerzett hitrendszereinkkel, a korábbi gondolkodási struktúráink mentén próbálunk a jelenben boldogulni az emberi kapcsolatainkban, kudarcokat élhetünk át. Hiszen a rutinok teljesítéséhez elegendőek az automata reakcióink, nem járnak túl nagy felelősséggel, és többnyire felszínes dolgokat kell velük megoldanunk. Kielégíteni a fiziológiás alapszükségleteinket (evés, ivás, alvás, szexualitás, légzés, anyagcsere), elmenni A-pontból B-pontba, ház körüli javításokat elvégezni, pénzt keresni, bevásárolni stb., ezek alapvetően nem igényelnek túl sok gondolkodást, ha begyakoroltuk, hogy kell elvégezni a műveleteket.
Azonban ha az emberi kapcsolatainkban, és a saját kiteljesedésünkben vagy épp boldogságunkban szeretnénk eredményeket elérni, akkor sajnos nem fogunk tudni boldogulni önmagukban a múltbéli tapasztalatainkkal, gondolkodásunkkal. Ugyanis sem a másokkal való viszonyunk, sem az önmagunkkal kapcsolatos ismeretünk nem működik az automatapilóta üzemmódból. Maga a humán tényező az, ami folyamatosan generálja azt, hogy fenntartsuk az életben a változást. Erről szól a biológiánk, a pszichológiánk és az energiaháztartásunk is. Mi magunk vagyunk a változás.
A régi tapasztalatok kelepcék, ha valakit meg szeretnénk ismerni általuk. Bárki mást, vagy épp önmagunkat. A régi nézőpontok nem tesznek hatékonnyá minket a megismerésben, hiszen elavult módon próbálunk velük boldogulni a jelenben. Ahhoz, hogy képessé váljunk mély emberi kapcsolatokat építeni, és önmagunkkal valódi kapcsolatban lenni, megtalálni a saját személyes boldogságunkhoz vezető utat: új mentális programok szerint „kell” mernünk élni, és reagálni.
A lehetőségeink mindig a MOST-ban léteznek
A személyiségünk gyakran megpróbálja a létjogosultságát kiprojektálni a külvilágba azzal, hogy a múlt alapján megpróbál kinyilatkoztatásokat tenni. Azaz megpróbál véleményt alkotni a dolgokról és ahhoz önigazolásokat keres. Ha megkapja ezeket, azt képzeli hogy legitim minden gondolata, hiszen jól megmondta mit gondol, és azt visszaigazolta a környezet.
A baj akkor van, ha a személyiségünk az identitásunkon át azonosnak képzeli magát mindazzal amit gondol. Tehát ha önmagunkat azonosnak érzékeljük a saját gondolkodásunkkal, ingoványos úton járunk. Ugyanis ha ez a gondolkodási struktúra valamilyen ok miatt nem nyer visszaigazolást a környezetből, akkor könnyen megtörhet az énkép leheletvékony üvegburája. S mi marad alatta, ha elbizonytalanít minket a külvilág? Töredezettség, egyensúlytalanság, lelki és mentális sérülések.
Ha szeretnéd tudni mi ennek a cikknek a folytatása, és még többet olvasni az identitásunk, és a gondolkodásunk strukturális működéséről olvasd el a következő bejegyzést (Megnyílni valami magunknál is többre).
Fotó forrás: Pixabay